A legnépszerűbb pártpolitikusok

A politikai elit népszerűsége soha nem tapasztalt mélységekbe süllyedt 2007 végére: a 100 fokú skálán, a legjobb mutatók is csak erősen közepes elfogadottságot tükröznek. Négy párt legnép-szerűbb politikusait kérdeztük a indexekből levonható következtetésekről, 2008-as várakozásaikról.

Figyelő - 2007/51-52. szám - december 20.
Cseke Hajnalka, Csák Csongor, Simon Ernő, Lambert Gábor

SZILI KATALIN, MSZP: Leltár előtt

- Ugyancsak felforrósodott Ön körül a levegő, mint valahányszor, ha megszólal: az SZDSZ egyenesen ellenséges lépésként értékelte, hogy az egészségbiztosításról szóló törvény végszavazása előtt a voksolás februárra történő elhalasztását kérte. Mi miatt aggódik, s mire számít: a sztrájkhullám a karácsonyt is beárnyékolja?

- A tudományos élet képviselőitől kezdve a szakmai és érdekképviseleti szervezetekig számtalan megkeresést kaptam. Azt kérték, járjak közben annak érdekében, hogy a törvényt ilyen formában ne fogadja el az Országgyűlés. Azt szerettem volna elérni, hogy a februárig nyitva álló időben egyeztetéseket tartsunk, s ismertessük meg az emberekkel a változások részleteit. Kértem, hogy hozzák nyilvánosságra azokat az alsóbb szintű jogszabályokat, amelyek kitöltik tartalommal, azaz működőképessé teszik a törvényt.

- Tudomásom szerint ezek legfeljebb csak "gondolatban" léteznek, kimunkálásuk még hátravan.

- Feltételezem, ha másként nem, koncepció szintjén azért mégiscsak megvannak. Ezekkel együtt már koherens egységben lehetne vizsgálni, milyen is lesz az új rendszer. Az álláspontommal egyébként nem vagyok egyedül. Így látja az MSZP-n belül a Fenntartható Fejlődés Munkacsoport, de az Akadémia szakértői, s a többi közt az a 140 értelmiségi is, akik kiáltványukat megfogalmazták. A törvény elfogadásától függetlenül, nyugodt, békés, szeretetteli karácsonyra számítok.

- És azt követően? Hallott arról, hogy elhúzódó utcai megmozdulásokra kell felkészülni, "puskaporos" hangulatban kezdődik az újév?

- Szeretném felhívni a figyelmet: az, hogy a demonstrálók kivonulnak az utcára, valaminek a következménye. Egy demokratikus jogállamban nem lehet egyetlen csoportnak sem megkérdőjelezni azt az alkotmányos jogát, hogy élhessen a gyülekezési törvényben és az alaptörvényben deklarált jogával, s demonstrálhasson, kifejezhesse a tiltakozását. Meggyőződésem egyébként, hogy az ünnepeket nem fogják megzavarni.

- Még az egészségbiztosítási törvénynél maradva: nem gondolja, hogy reménytelen a konszenzus megteremtése, hiszen amit nem tudott a kormány egy év alatt elérni, az miként sikerülhetne az elkövetkező két hónapban?

- Két külön dologról van szó. A koalíciós egyeztetés nyilvánvalóan a kormány feladata. Azon médiamunkások, akik ostoroznak, hogy megint borsot török a kabinet "orra alá", szintén elismerik: a törvény sok sebből vérzik. Velem együtt sokan mások is hiányolták a párbeszédet. Zárójelben mondom: már nem is az egészségbiztosításról folyik a vita, hanem valahol, "magasabb szinten"... Politikai szimbólummá vált a reform, ezért övezi oly nagy várakozás!

- Valóban szimbólummá vált: a kompromisszumképtelenség. De akik nemet mondanak rá, azoknak mi a válaszuk arra, hogyan lehet 3,9 millió járulékfizető pénzéből 10 millió ember egészségügyi szolgáltatásait fedezni?

- Maximálisan egyetértek azzal, hogy szükség van az egészségügy alapvető minőségi átalakítására. Ugyanakkor úgy látom, a mai napig nincsenek tisztázva alapfogalmak. Nem érthető a társadalom számára, hogy mi történik. A nyilvánosság előtt sokáig arról folyt a vita, hogy egy vagy több biztosító működjön. Ehhez képest maradt az egy biztosító, és azon belül több, kisebbségi üzleti tulajdonú pénztár jön létre. A pénztárak pedig alapvetően az egészségügyi szolgáltatások szervezését segítik. Félrevezető volt tehát az "egy vagy több biztosító" kérdésfelvetés. A koalíciós alku nyomán létrejött rendszer sarokpontjait bár deklarálták - például azt, hogy marad a szolidaritáson alapuló nemzeti kockázatközösség, senki nem esik ki a rendszerből, s nem kell többet fizetni a jövőben sem a szolgáltatásokért -, a garanciáit azonban már sokan nem látják hosszú távon biztosítottnak. Baloldali politikusként számomra rendkívül fontos, hogy a törvény továbbra is segítse a "társadalmi háló" megmaradását.

- Az Országgyűlés elnökeként hogyan látja, létrejöhet párbeszéd a parlamenti pártok között még ebben a ciklusban?

- Ha azt válaszolom, "igen", akkor azt mondják rám, hogy rendkívül naiv politikus vagyok, netán idealista. Ha azt felelem, hogy "nem", akkor abba kellene hagynom a politikát, mivel ez azt jelentené, reményét sem látom a változtatásnak. A politikai osztálynak mindenesetre előbb vagy utóbb be kell látnia, nem lehet kizárólag az egymással folytatott küzdelemre alapozni az ország sorsát, jövőjét. Tudnunk kell alapvető kérdésekben egyetérteni. Erre egyébként már van pozitív példa: ősszel valamennyi párt egyetértett abban, hogy a fenntartható fejlődés jegyében dolgozzunk ki egy 2025-ig tartó, hosszú távú stratégiát. A koncepció kimunkálása a jövő március végéig létrejövő Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának feladata lesz. Pontosan azt a célt szolgálja, hogy párbeszéd alakuljon ki a pártok, a kormányzat, a civil szervezetek, a tudomány és az érdekképviseletek részvételével.

- Az együttműködés érdekében várható-e, hogy gesztusokat tesz az MSZP az ellenzék irányába, s ne az történjen, hogy amit a Gyurcsány-kabinet elkezd, azt a következő kormány majd visszacsinálja?

- Arra a kérdésre, hogy az MSZP fog-e gesztusokat gyakorolni, nem vagyok hivatott válaszolni. Én is csak a reményemet tudom kifejezni, hogy közelednek az álláspontok. Hozzáteszem: kettőn áll a vásár! Házelnökként ugyanakkor próbálok dolgokat kimondani. Ennek jegyében kértem az egészségbiztosítási törvény végszavazásának az elhalasztását is, hogy ne álljon elő az az állapot, amelyben ma mindenki a bizonytalanságait fogalmazza meg. Nem lehet, hogy négyévenként minden a nulláról kezdődjön, s amit egy kormány a modernizáció vagy reformok jegyében megalkot, azt a másik lerombolja.

- Módosít-e a szocialista párt 2010-ig a reform-filozófiáján, s bekövetkezhet-e változás a vezetés élén?

- Megkérdőjelezhetetlen, hogy bele kellett vágni azokba az átalakításokba, amelyeket a rendszerváltás óta csak halogatott minden kormány. Ugyanakkor 2008-ban leltárt kell készítenünk arról, hova jutottunk, milyen eredményeket értünk el, s mit akarunk még megvalósítani. Komoly megmérettetések előtt állunk, két év múlva európai parlamenti választások lesznek, s 2011-ben Magyarország látja el az EU soros elnöki tisztét. Utóbbi megint csak olyan terület, ahol konszenzus kell a politikai erők között, hogy Magyarország sikeresen lássa el a feladatát.

- Mit jósol? A mostani 15-18 százalékos népszerűségi index 2010-ben több lesz vagy kevesebb?

- Ön túl jó hozzánk, az a 15-18 már csak 13 százalék. Nem vagyok jós, de azt gondolom: kell, hogy legyen út felfelé.