2009. Március 14., - NÉPSZAVA

Ugyanazok az értékek vezetnek, amelyekért elkezdtem politizálni

Az 1848-as forradalom idején az országért érzett felelősség volt a meghatározó, ma is annak kellene lennie - mondja Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke szerint a kulcsszavak az együttműködés, az összefogás és a közösségvállalás. Ma közös feladat, hogy minimalizálják a következő időszak nehézségeit és veszteségeit, a politikusok csak így őrizhetik meg az emberek bizalmát. Az ünnepi interjúban Szili Katalin beszél arról is, azért indul a pécsi polgármesteri címért, mert megmutathatják, miképpen működik a pártok között az új versenykultúra.

. - Ünnep lesz-e március tizenötödike?

- A lelkében bizonyára mindenkinek az lesz. Az, hogy közösen tudunk-e ünnepelni itthon, városainkban, közösségeinkben, az már sajnos kétségesebb. Én bízom benne, hogy ebben a nehéz helyzetben, ezen a csodálatos jelentőségű ünnepen mindenki elgondolkodik azon, mit is üzen számunkra 1848. Három szóban össze lehet foglalni ünnepünk lényegét: tettrekészség, áldozatvállalás és szolidaritás. Válságos időkben talán a legfontosabb a tettrekészség, hiszen naponta kell megoldásokat találnunk újabb és újabb váratlan helyzetekre, ha pedig késlekedünk velük, akkor lehet, hogy elvész annak a lehetősége, hogy valóban segíthessünk. 1848 az áldozatvállalásról is szól: ez akkoriban elsősorban a nemesség áldozatvállalását jelentette, gondoljunk csak Széchenyi élettörténetére. Magyarország elöljárói lemondtak különböző előjogaikról, amivel segítették a nemzetet. Ez különösen fontos üzenet napjainkban, amikor sokszor beszélünk a szolidaritásról. Ez a XXI. században nemcsak itthon, hanem a világban mindenhol kulcskérdés: hogyan tudnak a tehetősebbek segíteni a gyengébbeknek, elesettebbeknek egy olyan korban, amikor a többség belenyugodni látszik a társadalmi különbségekbe, s kizárólag a saját előrejutásával van elfoglalva.

- Az áldozatvállalásnál felmerül a kérdés: a mai Magyarországon kik jelentik a nemességet?

- Akik tehetősek, s akik így - a saját helyzetüknél fogva - többet tehetnek a közösségért. Az utóbbi húsz évben sok mindent elértünk. A volt szovjet befolyási övezetben elsőként Magyarország nyitotta meg a határait, ami egy új korszak nyitányát is jelentette. Csakhogy a húsz esztendő alatt a világnak ezen a felén is kialakult egy egészen sajátos viszonyrendszer: minden társadalmi működésünk a gazdaságon alapszik, a profitérdekből, az egyéni haszonmaximalizálásból kerül levezetésre. Mindent kizárólag az anyagi érdekek, a pénzpolitika alapján közelítünk meg. Szinte megfeledkeztünk más értékeinkről. Pedig vannak ilyenek, többek között az együttműködés, az összefogás, a közösségvállalás. A mai világnak és a ma Magyarországának talán az a legfontosabb kérdése, hogyan tudunk egymásért felelősséget vállalni. Néhány éve egy beszélgetésben már felvetettem - azóta sem oldódott meg -, hogy az Alkotmányban kellene rögzíteni, meddig tartozik az állam felelősséggel a saját polgáraiért. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol elesettek, szegények, kiszolgáltatottak élnek, ott a többségnek kezdeményezően kell fellépnie és támogatni kell mindenkit, hogy legyen esélye változtatnia saját helyzetén.

- Ez nem ugyanaz a gondolat, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg, hogy az állam nem engedheti el az elesetteket?

- Én nem hasonlítom magam senkihez. A szolidaritás, a közösségvállalás, az, hogy egy-egy közösség felelősséggel tartozik saját tagjaiért, nekem, mint baloldali politikusnak mindig is érvényes alapelvek voltak. Sokszor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a gazdaság az első mindenek felett, azt kell rendben tartani. Én úgy hiszem, a gazdaságot rendben kell tartani, azért, hogy a megtermelt erőforrások a társadalompolitikai célok megoldásának eszközeként szolgálhassanak és minél szélesebb közösségeket vonhassanak be a minőségi, jó életszínvonal elérésébe. Gyakran eljutunk oda, hogy felfedjük társadalmunk ellentmondásait és megállapítjuk a diagnózist, de a közös megoldási módokat már sokkal ritkábban fogalmazzuk meg. Ezért hiszem, hogy egy kicsit át kell állítanunk a gondolkodásunkat. Olyan embertársainkat nem lehet kilökni a versenyszférába, akik túl gyengék, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy felkészüljenek a versenyre. Az öt parlamenti frakció tavaly hozta létre a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsát, hiszen az Országgyűlésben nem elég a napi operatív problémákra választ adni, hanem azt is át kell látni, meg kell tudni tervezni, hogy hosszú távon miképpen tudjuk fenntartani a finanszírozást, csökkenteni a kiadásainkat, kiegyensúlyozni a bevételeinket. A napi politikai csatározáson túl teret kell kapnia a távlatokban való gondolkodásnak. Ezért örültem, hogy minden frakció támogatta a tanács megteremtését, mert így lehetővé vált, hogy civilek szervezetekkel, érdekképviseletekkel, egyházakkal, a tudományos élet képviselőivel kezdjünk el gondolkodni 2030, 2035 harmonikus Magyarországáról.

- Amit mond, az pártok feletti társadalmi feladat lenne, mégis a parlamenti pártokról szól, pontosan azért, mert szeretné az egész társadalmat reprezentálni. Ön eléggé régóta szorgalmazza ezt, nem ritkán konfliktusokat is vállalva. Nem gondolja azonban, hogy ennek itt és most Magyarországon nincs realitása?

- Szerintem van. Ezt jelzi, hogy vannak olyan kérdések és döntések, amelyek mögé minden politikai oldal felsorakozott. Kizárólag harcra vagy egymásnak feszülésre nem lehet egy társadalom hosszú távú jövőjét építeni. A napi operatív megoldások és teendők mellett szükségünk van a hosszú távú gondolkodásra. Mindenki látja, hogy milyen problémák állnak előttünk. Magyarországon egyre többen veszítik el a munkahelyüket, felütötte fejét a bizonytalanság. Közös feladatunk, hogy minimalizáljuk a következő időszak nehézségeit és veszteségeit. Egy baloldali politikus sosem mondhat le arról, hogy segítse a kiszolgáltatottakat. Sajnos a baloldal - éppen azért, mert az utóbbi 15 évben hosszabb időt töltött el kormányzati pozícióban - hajlamos volt időnként arra, hogy ezeket az elveket kicsit a háttérbe szorítsa. Pedig csak olyan megoldásokat szabad elfogadni, ahol nem a piac diktálja a feltételeket, hanem a társadalom érdekei dominálnak. Hiszem, hogy meg kell és meg is lehet őrizni a gyengébbek, a szegényebbek esélyeit még a nehéz körülmények között is. Éppen ezért tartom sajnálatosnak, hogy megbicsaklott a nagy társadalmi ellátórendszerek átalakítása, mert így egy régi, ma már nem működőképes modellben próbálunk működni egy radikálisan átalakult világban. Pedig át kellene alakítani az államháztartást, az önkormányzati rendszert, és van tennivalónk az egészségügy és az oktatás területén is. Sajnos a változtatásokhoz partnereink sem nagyon akadtak. És itt vissza is utalhatunk még egyszer 1848-ra: akkor is az országért érzett felelősség volt a meghatározó, ma is annak kellene lennie. A politikai osztály olyan irányba indult el az utóbbi években, ami jól érzékelhetően nem folytatható. A társadalom azt várja tőlünk, hogy megoldásokat keressünk a napi és a hosszú távú problémákra egyaránt. Ha ezt nem tesszük, akkor mi magunk leszünk az okai annak, hogy az emberek elfordulnak tőlünk. És én ma ennek a jeleit látom.

- Szűkebb pátriája - ahol most a májusi polgármester-választás kampánya folyik - nagyon jó példa arra, mennyire nem tudnak együttműködni a politikusok. Kezdetben Ön is és a fideszes jelölt, Páva Zsolt is békés hónapokat ígért. A héten Páva Zsolt már egészen másképpen nyilatkozott. Ha Pécsett sem lehet összefogást vagy közös gondolkodást teremteni, akkor hogyan lehetne országosan?

- Én nem minősítek senkit. Számomra két dolog a fontos, amit a jelölés elfogadásakor is elmondtam. Pécs megújítása, egy olyan változás elindítása, amelyben nem a pártpolitikai csatározások az elsődlegesek, hanem a város közösségeinek összefogása, összetartása. Pécsre a városért, a pécsiekért, a pécsi életérzésért megyek haza. Hiszem, hogy ott lehetőséget teremthetünk arra, hogy a város következő éveiben megmutassuk, miként működik az új versenykultúra a politikai pártok között. Arra van szükség, hogy az egész város összefogjon, és én készen állok, hogy megvalósítsam ezt az összefogást. Lelket kell adnunk a városnak, és talán ott, abban a 170 ezres közösségben én magam tudok példát mutatni arra, hogyan képzelem el azt, amit az egész országban is működtetni kellene.

- Akkor a kampányban nem pártpolitikai nézetek csapnak majd össze?

- Ha rajtam múlik, nem. Hogy a többi jelölt mire készül, mit csinál, az legyen az ő felelősségük. Hét év házelnökség után számomra teljesen természetes, hogy vállaljam Pécsett az első számú szolgáló szerepét, mert hiszem, ott most arra a tapasztalatra, arra a stílusra van szükség, amit én képviselek. Azt mondják, a stílus az ember. Szerintem ezt a választók is nagyon jól látják.

- Az önmagában is nagy dolog, hogy a baloldal feltétel nélkül felsorakozott a polgármester-jelölt mögött. Az utóbbi időben ez nem volt feltétlenül jellemző.

- Nekem ez teljesen természetes, ez az alapja annak, hogy valóban változtatni tudjunk, hogy valóban túl tudjunk lépni az unalmas és csüggesztő ellenségeskedésen. Ha bárki más úgy gondolja, hogy nem ezt az összefogást akarja szolgálni, lelke rajta, én senkinek a személyes ambícióival nem foglalkozom. Számomra az a fontos, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy Pécs visszakapja hitét újra megtanuljon büszkének lenni önmagára!

- Csakhogy ebben a nem szokványos helyzetben nagy súly nehezedik önre. Azt várják, hogy a győzelmével erősítse meg a baloldalt, s mutassa meg, hogy a 2010-es általános választásokon is lehet még keresnivalójuk.

- Szerintem van a baloldalnak lehetősége és esélye, hogy megmutassa a valódi arcát. Engem azonban most elsősorban Pécs érdekel. Megválasztásom után, május 11-től számos feladatom lesz. Pécs készül rá, hogy jövőre Európa Kulturális Fővárosa (EKF) legyen, elindultak beruházások, meg kell tartani munkahelyeket, sőt újakat kell teremteni, rendbe kell tenni a belvárost.

- Tehát ön azt mondja, hogy meg akarja valósítani azt a pártok fölötti, a városért való munkát, amúgy pedig a baloldal reménykedjen.

- Én csak azért tudok felelősséget vállalni, amit én vállalok, amiben én hiszek. Én csak Péccsel foglalkozom. Ha győzök a polgármester-választáson, és az esetleg a baloldalnak is új lendületet ad az EP-választások előtt, akkor annak örülni fogok, de nem önmagában ez a célom.

- Bizonyára önben is felmerült: mi van akkor, ha nem sikerül, nem ön győz. Akkor ezt hogyan fogja megélni?

- Bízom magamban és a győzelmemben. Úgy gondolom - és ebben szeretnék erkölcsi mértéket mutatni -, hogy becsület és tisztesség dolga, hogy ha abban a közösségben van rám szükség, ahonnan indultam, akkor oda menjek, függetlenül attól, hogy hol, mikor, milyen poszton, hogyan szolgáltam. Számomra a politikusi lét a közösség, a közjó szolgálatát jelenti. Ez a történet Pécs városáról szól, a szívemből jött, hogy vállalnom kell a jelöltséget. Talán megérzik mások is, hogy ez nem politikai érdek, nem pártérdek, nem pártpolitika.

– Ám a személyes életéről is szól, és nyilván azért kellett egy picit gondolkodnia, hogy elfogadja-e a jelölést.

– A személyes életem persze fontos, mint mindenkinek, de számomra az most másodlagos volt. Csak azon gondolkodtam, hogy mi az, amit én tudok a városnak adni, mi az, amire készen állok, amiért felelősséget tudok vállalni, s mi az, amire abban a városban szükség van, ahol nagyon sok mindent, sok szépet kaptam. Ezért döntöttem viszonylag gyorsan, amikor felmerült a jelöltségem, hogy vállalom.

- Miért gondolja úgy, hogy Pécsnek szüksége van önre?

- Ami az elmúlt három esztendőben Pécsett történt, azt még egy nagy képzelőerejű író sem tudná kitalálni. Amit az élet produkált, mindannyiunkat nagyon megérintett. Rövid időn belül két polgármesterét veszítette el a város. Toller László és Tasnádi Péter elvesztése nem csak nekünk, hanem az egész városnak tragédia. Amikor Pétert temettük, kicsit úgy éreztem, a város önmagát is gyászolta. Ez különösen megérintett. Úgy hiszem, hogy az EKF címre készülő városban szükség van egy határozott vezetőre, arra a tapasztalatra, amit húsz év alatt megszereztem, és arra az emberi stílusra is, ami engem jellemez.

- Megcsinálható ön szerint az EKF program? Mert sokan azt mondják, hogy már nem.

- Szilárd meggyőződésem, hogy sikeres programot fogunk végrehajtani. Számomra nem az a kérdés, hogy sikeres lesz-e 2010, hanem az, hogy mi fog 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban történni, mi az, ami marad majd Pécsnek az EKF programból. Sajnos az elmúlt években - és bizonyára ebben a két polgármester elveszítésének is szerepe volt - azt a hibát mindenki elkövette, hogy a város egyébként szükséges kulturális fejlesztései, beruházásai és az EKF közé egyenlőségjelet tett. Pedig külön projektek. Egy szép, tiszta, rendezett, gondozott várost kell létrehozni és fenntartani, ebben minden pécsinek szerepe van. Emellett a városnak alkalmasnak kell lennie bármikor arra is, hogy kulturális főváros legyen, hiszen nem kapta volna meg egyébként ezt a címet.

- Szokott sétálni Pécsett?

- Igen.

- És mit lát az emberek szemében?

- Sokszor szomorúságot vagy talán még annál is rosszabb, fásultságot. Nagyon sok információ is elér, hiszen szüleim, rokonaim is Pécsett élnek. Az egyébként nagyon érdekes, hogy bármerre megyek most külföldön, mindenütt azt mondják, szívesen jönnek Pécsre, ott is meglátogatnak. Ezek az emberi kapcsolatok a legfontosabb számomra. Otthon is, az országban is, a világban mindenütt.

- Ha polgármester lesz, mit hagy itt a parlamentben és mit visz magával?

- Sok minden marad, amit remélem, a pártok tovább fognak gondozni. Azért hét év nem kevés idő. A sors különös kegyének érzem, hogy majdnem két ciklust tölthettem el a házelnöki feladatokkal. Ez idő alatt sikerült összehoznunk egy olyan fórumot a magyarságnak, ami lehetőséget ad a hosszú távú párbeszédre. Büszke vagyok a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára, mert minden dokumentuma konszenzussal jött létre. Sikerült kihagyni a működéséből a pártpolitikai acsarkodásokat. Ugyanez a helyzet a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanáccsal. S minthogy országgyűlési képviselő maradok, remélem, lesz alkalmam mindegyikben valami módon tovább dolgozni. Van még egy fontos dolog, amit - a parlamenti frakciókkal, illetőleg a kisebbségi ombudsmannal - még május előtt szeretnék megvalósítani: a Hazai Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fóruma. Az előkészítés már tart, reményeim szerint áprilisban megalakulhat, s így a parlamenti képviselettel nem rendelkező kisebbségek számára is fórumot teremthetünk. Bár a szívemet hazaviszem Pécsre, talán olyasmiket hagyok itt, ami maradandó.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy az maradt, aki volt?

- Én sosem változtam meg, mindig is az maradtam, aki voltam. Ugyanazok az értékek vezetnek, amelyekért elkezdtem politizálni. Hiszem, hogy épp ezért képes leszek visszaadni Pécs hitét, együtt a pécsiekkel képesek leszünk összefogni és teremteni egy csodálatos várost a következő években. Arra pedig, mennyire maradtam önmagam, talán az a legjobb példa, hogy nemrég Pécsett egy kiállítás megnyitóján a műsorvezető kereste a szavakat, miképpen szólítson. Akkor azt mondtam neki: egyszerűen Katinak. Ez az egy nem múló állapot az életemben.

S. Gy.- N. P. /