Kővágószőlős
A község környéke Kr. e. 1100 óta lakott, a hegytetőn a kora vaskori nép temetkezési helye ismert régészeti lelőhely. Egymást váltották itt a kelták, rómaiak, és a népvándorlás korának népei, melyeknek jól védhető központja volt a Jakab hegyen található avar kori földvár. A korai magyar középkortól a falu a Szent Istváni alapítású pécsi püspökséghez tartozott, aminek köszönhető a románkori műemlék templom, és a hegytetőn található, ma már csak restaurált romjaiban látható pálos kolostor építése. A település fölé emelkedő közel 600 m-es geológiailag is különleges Jakab-hegy 1978-tól védett. Kővágószőlősről megközelíthető érdekes természeti képződmények közé tartozik a Zsongorkő-kilátó ahonnan káprázatos panoráma jutalmazza a túrázó kitartását és a Remete barlang, melynek természetes üregét később szerény igényű remeték tágították tovább. Jó időben látható az országhatáron túl a Szlavóniai hegyek körvonalai, előtérben a Dráva síkság több településével. A község egyik szembetűnő jellegzetessége a helyben kitermelt vörös homokkő építészetben elnyert nagy szerepe. A temető több évszázados síremlékei, de a napjainkban felújított épületek, kerítések is jórészt ebből készültek. A Babás szerkövek mellett említést érdemel a Jubileumi kereszt és egy római villa maradványai valamint a Bányászuati Múzeum és a Helytörténeti Kiállítás látnivalói. A környék már a római korban lakott hely volt. A kereszténység elterjedésével földalatti sírkamrák és kápolnák épültek. A falu elnevezése a XI. századi szőlőműves és szőlővel, borral adózó szolgáló népeitől származik. A kővágó jelzőt a török uralmát követő időszakban, a településen a mezőgazdaság mellett jellemző kőbányász és kőfaragó mesterségek nyomán kapta.

Kővágószőlőst 1356-an lakják. A fő utca jellegzetes építménye, egyben történelmi emlék az Árpád-kori Sarlós-Boldogasszony plébánia templom és barokk plébániahivatal. A XII. században épült 35 m magas templomtoronyhoz 1763 és 1772 között késő barokk stílusú Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templomot építettek, amelynek kiemelkedően értékes berendezési tárgyai ma műemléki védettséget élveznek.


- 1990-es országgyűlési-képviselőválasztás, második forduló, Baranya megye, 2. számú egyéni választókerület eredménye
- 1994-es országgyűlésiképviselő-választás, első forduló, Baranya megye, 2. számú egyéni választókerület eredménye
- 1998-as országgyűlésiképviselő-választás, első forduló, Baranya megye, 2. számú egyéni választókerület eredménye
- 2002-es országgyűlésiképviselő-választás, első forduló, Baranya megye, 2. számú egyéni választókerület eredménye
- 2006-os országgyűlésiképviselő-választás, első forduló, Baranya megye, 2. számú egyéni választókerület eredménye
|