Közös eredményeink, céljaink ...
Kedves Barátaim!
Szeretnék beszámolni Önöknek néhány, a választókörzetemet érintő fejlesztés állapotáról, közös terveinkről.
Abaliget | Orfű | Pécs
Kérem a fenti hivatkozásokra kattintva tájékozódjanak a településüket, kistérségéküket érintő eredményekről.

Dr. Szili Katalin,
az Ön Országgyűlési képviselője
Pécs
A II. számú országgyűlési választó kerület Pécs város nyugati részéből, valamint nyolc településből áll. Létszáma kb. 45. ezer fő.
A város területén folyamatosan valósul meg az ISPA program, amely gyakorlatilag egy év múlva fejeződik be. Ez magában foglalja a nyugati Mecsek - oldal teljes ivóvízzel és csatornával történő ellátását.
A Pécs-nyugati elkerülő úton, a tervezett körforgalom átadása megtörtént. Ezen körforgalom megvalósulásával jelentősen csökkent a balesetveszély, és folyamatossá vált a bejövő forgalom Szigetvár felől.
Az EKF projekt részeként a Harmadik Színház teljes felújítása 2010-ig befejeződik és a projekt kibővül a teljes környezet parkosításával is.

A választókerület szíve az Uránbányász tér, valamint a választókerület másik nagy parkja a Köztársaság tér szintén teljesen megújulva várja a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa évet
2007 nyarán megtörtént a Szivárvány Gyermekház környékének és területének rendbetétele és evvel összefüggően 2008 tavaszán a Műjégpálya mellett megkezdődik a teniszpályák kialakítása, így egy egységesen megújult kulturális és sportolásra is alkalmas terület áll majd a választó polgárok rendelkezésére.

A választókerületben folytatódik a "panelprogram". Az épületek 85%-a már hőszigetelté vált, jelentős megtakarítást eredményezve az ott lakóknak.
Lényeges elem a választókerületben, hogy a horvát Miroslav Krlezsa Gimnázium és az Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye (ÉFESZI) teljesen felújítva fogadja a gyermekeket és lakóit.
2009 január elsejére felépül a Lidl-Áruház, ezzel is segítve a választó kerület lakóinak vásárlási gondjait.
Átadásra került a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karának Rét utcai új Diagnosztikai Központja.
Képviselőasszony kiemelt fontosságúnak tarja választókerületének nyugdíjasainak megfelelő szociális ellátását, mely kapcsán felújításra került a Xavér utcai Idősek Otthona.
Képviselőasszony hathatós anyagi támogatásával valósult meg az Ajtósy Dürer utcai és Magyar Lajos utcai Óvodák felújítása, valamint anyagi segítségével működik több nyugdíjas klub a választókerületében.
|